Skip to content

Pokoli hőség fojtogatja Európát a hétvégén

GettyImages-1540656611

A Cerberus névre keresztelt hőhullám – ezek szerint a ciklonok, tájfunok után hozzá kell szoknunk a hőhullámok nevesítéséhez is – Észak-Afrika, pontosabban a Szahara felől érkezett és terül szét a hétvégén a Földközi-tenger menti országokon.

Már most is a Cerberus felelős a jelenlegi hőségért a térségben, de ez csak rosszabbodik a hétvégén Dél-Európában – olvasható az Európai Űrügynökség (ESA) előrejelzésében. Eszerint Európa földközi-tengeri országainak egyes részein a hőség a 48 fokot is elérheti a régiót sújtó magas légköri nyomású rendszer érkezése miatt. A forróságot hozó légköri rendszer Észak-Afrika felől érkezett.

A hőhullám által sújtott országok vészhelyzeti intézkedéseket készítettek elő. Ezek elsősorban Spanyolországot, a Kanári-szigeteket, Franciaországot, Olaszországot, Törökországot, Ciprust és Görögországot érintik. Athénban és más görög városokban az állami munkahelyeken és számos magánvállalkozásban változtattak a munkaidőn, hogy a legmelegebb órákat elkerüljék, a klimatizált helyeket megnyitották a lakosság számára. Az Akropoliszt ideiglenesen lezárták pénteken, helyi idő szerint dél és délután 5 óra között nem látogatható, mert napközben már 41 fokot mértek a görög fővárosban. Már napok óta osztott palackos vizet a romoknál kóválygó turisták között a görög Vöröskereszt.

A Cerberust nyomon követő ESA arra figyelmeztet, hogy a hőhullámot Európa északi részei is érezik. „Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban, Németországban és Lengyelországban komoly hőhullám várható, Szicília és Szardínia szigetén 48 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet” – áll az ESA friss közleményében.

Olaszországban a hatóságok tíz nagyvárosra adták ki a hétvégére a legmagasabb szintű hőségriasztást. Ezek között találjuk Rómát, Firenzét, Bolognát vagy éppen Perugiát. Luca Lombroso olasz meteorológus előrejelzése szerint a jövő héten csak fokozódik a hőség, a legrosszabbra az ország középső részén lehet számítani.

Azt sem tartják kizártnak, hogy ezúttal megdől a 2021-ben Szicíliában mért melegrekord, a 48,8 fok. Olaszországban televíziós hirdetésekben szólnak a városlakókhoz, hogy figyeljenek a háziállataikra, és rendszeresen látogassák idős hozzátartozóikat.

A hőség már tavaly is szedett áldozatokat

A héten jelent meg a Nature Medicine tanulmánya, amely azt összesítette, hogy hány haláleset volt köthető a rendkívüli hőséghez 2022-ben. A kutatás mintegy 60 ezer halálesetet kapcsolt össze a tavaly nyári hőhullámokkal Európában. Ezt a szomorú listát Olaszország vezeti, mert tavaly május 30. és szeptember 4. között több mint 18 ezren haltak meg a hőség által okozott egészségügyi problémákban. A sorban Spanyolország következik 11 300, majd Németország 8173 áldozattal.

AMIÓTA RÖGZÍTIK AZ IDŐJÁRÁSI ADATOKAT, 2022. VOLT A LEGMELEGEBB ÉV.

A Meteorológiai Világszervezet a hónap elején jelentette be, hogy július 3-án megdőlt az átlag-hőmérsékleti csúcs a földön. Azon a napon a világban átlagosan 17,01 fokot mértek, azonban ne felejtsük el, hogy jelenleg csak az északi földtekén van nyár, a délin tombol a tél. Az eddigi rekordot alig pár éve, 2016 augusztusában rögzítették: 16,92 fokot. Július első hétfője volt tehát a világ legmelegebb napja, a múlt hónap, a június pedig minden idők legmelegebb hónapja.

Az előrejelzések szerint azonban nem lélegezhet fel Dél-Európa, ha enyhül Cerberus szorítása, mert a nyomában újabb hőhullám érkezésével számolnak. Kharón a jövő hét után éri el a Földközi-tenger térségét. Kharón is a görög mitológiából vett alak, az alvilág révésze. Ő viszi át a holt lelkeket csónakján a Styx folyón az alvilág kapujához.

Az Egyesült Államok sem menekül meg a hétvégi hőségtől

Jelenleg mintegy 115 millió  ember lakóhelyén van érvényben a hőségriasztás valamely fokozata.

Kalifornia, Nevada, Oklahoma, Texas és Arizona államban várják a legnagyobb forróságot, helyenként 40 fokot jóval meghaladó hőmérséklettel. A szövetségi meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint 45 fok körül lehet a hőmérséklet a hétvégén Las Vegasban.

Az Arizona állambeli Phoenixben a hőség elhúzódik, ugyanis több mint két hete mindennap meghaladja a 43 fokot a hőmérséklet, és a hétvégén a városban valaha mért legmagasabb értéket, az 50 fokot is elérheti. Ugyanez a helyzet egyébként El Pasóban és Texasban is, ahol már a 27. egymást követő napon mértek jóval 40 fok feletti hőmérsékletet, és ezzel megdőlt az 1994-ben regisztrált 23 napos hőhullám – írja összesítésében a BBC.

Az Egyesült Államok délnyugati államai fölött egy hőkupola nevű meteorológiai jelenség okoz elhúzódó hőséget, amely nem engedi távozni a forró légtömeget. A szokásosnál is melegebb idő június végén alakult ki a térségben.

Az Egyesült Államokban egyébként a hivatalos jelentések szerint évente mintegy 700, a hőséghez köthető halálesetet regisztrálnak.

Németh Lajos: Ha a Cerberus nem is ér ide, de folytatódik a hőség

A hétvégi dél-európai hőség miatt érdeklődtünk Németh Lajos meteorológusnál, hogy szerinte elér-e Magyarországig is a Cerberus. Az Index kérdésére Németh Lajos azzal kezdte, a hét eleji meleg után egyelőre örüljünk, hogy a pénteki hidegfront néhány fokos lehűlést hozott, és megszűnt a roppant magas, 70 százalékos páratartalom, amely szinte a felére csökkent.

AZONBAN ÓVOTT A KORAI ÖRÖMTŐL, MERT A HÉTVÉGÉTŐL NÁLUNK IS FOKOZATOSAN ERŐSÖDIK A MELEG, AMELY KEDDEN A DÉLI TERÜLETEKEN AKÁR MÁR 38-39 FOK KÖRÜLI HŐSÉGBE FORDULHAT.

A meteorológus szerint érdekesen alakult eddig a nyár, az elmúlt évekkel ellentétben idén nem alakultak ki összefüggő hőségperiódusok, mert a meleg napok láncolatát mindig megszakították kisebb hideghullámokkal érkező frissítő zárporok, zivatarok. Így elviselhető volt a nyár eddigi része.

Figyelemre méltó az is, hogy míg tavaly évtizedek óta nem látott szárazság sújtotta az országot, addig idén – eddig legalábbis – megfelelő mennyiségű csapadékot kaptak a földek – zárta rövid összegzését Németh Lajos.

error: Content is protected !!